Számoljunk a szomszédokkal

A Nyugat-Balkán adta magyar exportlehetőségek a célpiaci tréning előadásai tükrében

A magyar  exporttevékenység egyik széles körben tapasztalt visszatartó ereje a külföldi piacok ismeretének hiányából fakad. Szakmai tudás nélkül elképzelhetetlen, hogy a vállalkozók akár regionális szinten is képesek legyenek a külkereskedelem nyújtotta potenciál minőségi kiaknázására. Pedig élve a közelség és a kulturális kapcsolódás lehetőségével a magyar vállalkozások kiemelt nyertesei lehetnek a Nyugat-Balkánon végbemenő gazdasági fejlődésnek.

Az EU integrációs törekvéseiknek köszönhetően déli szomszédaink mára a világgazdasági szereplők jelenlétének meghatározó országaivá váltak. Bízva a magyar cégek Nyugat-Balkán irányába való exporttevékenységének érdekeltségében

várjuk Önöket a hazai vállalkozások számára szervezett képzésünkön, melynek célja, hogy konkrét piaci orientációval, tudással, információkkal készítsük fel a hazai kis- és középvállalkozásokat a Nyugat-Balkán interkulturális, kommunikációs és tárgyalástechnikai, gazdasági, geopolitikai sajátosságaira.

A célpiaci tréningsorozatot immár harmadik alkalommal rendeztük meg hasonló elvek mentén, mind más-más térségre fókuszálva. Az első képzési nap erőssége a geopolitikai viszonyok értelmezésével kezdtünk, illetve az interkulturális sajátosságok kiemelése, míg a második napon konkrét üzleti lehetőségek bemutatásával törekszünk a résztvevőket inspirálni a térségbe történő exporttevékenységre.

A Balkánban hatalmas potenciál van, nem is véletlen, hogy a világ nagy része most erre a régióra figyel: a „nyugati” globális szereplők mellett (NATO, EU) érdemes foglalkoznunk Oroszország Balkánt érintő geopolitikai játszmáival, a kínai befektetések térségre gyakorolt hatásával, illetve Törökország „neo-oszmán” törekvései hatásával.

https://www.consilium.europa.eu/hu/infographics/western-balkans-economy/

Jó piacai lehetnek a magyar gazdaságnak a Nyugat-Balkánon, és fontos iránya lehet a térség a hazai tőke befektetéseknek, éppen ezért a HEPA hazánk és a Szerb Köztársaság, Montenegró és Bosznia-Hercegovina közötti gazdasági kapcsolatok élénkítése érdekében pályázati felhívás révén támogatta a hazai vállalatokat. A pályázati konstrukció révén elnyert támogatást a kedvezményezettek a nyugat-balkáni célországokban gazdasági tevékenységet ellátó leányvállalat vagy többségi tulajdonukba kerülő vegyesvállalat fejlesztésére fordíthatják. Emiatt is történhetett, hogy az utóbbi években komoly bővülés volt tapasztalható déli szomszédainkkal való kereskedelemben, és bízunk abban, hogy a tréning során megszerzett információk és üzleti kapcsolatok e téren további sikeres projekteket alapozhatnak meg.

A célpiaci tréningeken szokott menetrend szerint a képzés második napja a szellemi tulajdonok (intellectual property vagy IP) területéről indított, bemutatva ennek gazdasági jelentőségét, jellemző európai trendeket, és milyen módon lehetséges a jogvédelemhez akár uniós forrást igénybe venni.

Garai Péter, az Adria Port Zrt. ügyvezetője bemutatta az olaszországi Trieszt kikötőjében a tervezett kikötőfejlesztési projektjének aktuális státuszát és tervezett fejlesztés következő mérföldköveit, amelyen keresztül a cég hozzájárul Magyarország külkereskedelmének ösztönzéséhez, a logisztikai láncok fejlesztéséhez és a fenntartható gazdasági fejlődéshez.

A térségben tevékenykedő külgazdasági attasék és a HEPA belgrádi partnerirodája által tartott prezentációt ezúttal is a térségben sikeres exportőrök által ismertetett esettanulmányokkal zártuk: bemutatkozott a Foldana cégcsoport, a HPP 2000 Rendezvényszervező Kft., a HEVESGÉP, a KITE Zrt. és a KÉSZ Holding Zrt.

A következő tréning alkalomig, aki esetleg szeretne elmélyülni a nyugat-balkáni geopolitikai kérdésekben, illetve a térséget érintő beviteli és kiviteli vámszabályokban, azoknak ajánljuk figyelmébe a témához kapcsolódó e-learning programjainkat, amelyeket térítésmentesen elvégezhet az Exportakadémia Tudásközpontjában.

Ha a képzésünk felkeltette az érdeklődését, regisztrálna hasonló képzési alkalomra, kérjük keresse Fülöp Krisztián kollégánkat.

„Csak úgy lehet győzni, ha mindenki másnál gyorsabban tanulunk.”

- Eric Ries

Felnőttképzési engedélyek

HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nzrt. © 2023 · Exportakadémia

This is a staging environment